Egysík

Szép tavaszi nap van. Nem túl meleg, de süt a nap. Néha kellemes szellő fújja meg a nagyban dolgozó társaságot. Új család költözik a faluba, így velük együtt a helyiek már építik a házukat.

A szülők Juli és Peti, a gyerekeik pedig Dalma, Anna és Dani. Még kicsik, nincsenek 10 évesek. Kell vendégszoba is, Juli és Peti szülei és testvérei járnának látogatni a közeli kisvárosból.

Mikael Blomkvist

A háztetőn vagy éppen. A szemed sarkából alakokat pillantasz meg a közeli tóban. Megnézed, hogy ugyan, ki fürdőzik ebben az időben, amikor még hideg a víz.

Három kis alakot számolsz. Valami nincs rendben. Csendesek, szinte mozdulatlanok. El-el merülnek a víz alatt, alig törnek a felszínre.

“A gyerekek fulldokolnak a tóban!” Előbb robban ki belőled a kiáltás, mint észrevennéd, és már sietsz is le a tetőről. Mindenki eldobja, amit csinál, rohantok.

Gondolkodás nélkül a vízbe vetitek magatokat, és a partra viszitek a gyerekeket. A szüleik pánikolnak, mindenki pánikol, elsősegélyt nyújtotok nekik. Élnek.

Megrázva, vizesen, fázva ballagtok vissza a házhoz, a magukhoz tért, sokkolt gyerekeket kézben viszitek vissza a jövőbeni otthonukhoz.

Gyuszi a falnak támaszkodva lenéző tekintetet vet rátok. „Aztán, ettől kész lett a ház?”

Rövid pihenő, szárítkozás. Kibeszélitek magatokból gyorsan az érzelmeiteket. Milyen szerencse, hogy időben odaértetek! Megijedtetek, nagyon. Juli és Peti ölelgetik és puszilgatják Dalmát, Annát és Danit.

Gyuszi elégedetlen. Ez csak késleltette az építkezést. Amúgy is elrontottatok minden technikai részletet. Ő megmondta, hogy nem lesz ez rendesen megcsinálva. A gyerekek figyeljenek oda magukra, nem azért van itt, hogy dajkálja őket, ő csak házat építeni jött.

Visszamentek dolgozni.

Gyuszinak viszont már csak a szája dolgozik a nap folyamán. Nem érti, hogy miért dobtatok el mindent azonnal, gondolkodás nélkül. Kifogásolja, hogy egyáltalán miért néztél a tóra, mert neked csak a házra kellene figyelned. Mindenbe beleüti az orrát a ház körül, mindenbe beleszól, elmondja, hogy rossz lesz úgy. Rágja az emberek fülét, hogy csináljanak mindent újra, de meg se várja, már megy is tovább a következőt szidni. Akadályozza a munkát, hátráltatja azokat is, akik olyasmin dolgoznak, amihez ő nem ért. Még a vacsorába is beleköt: minek ide krumpli és rizs, csirke és hal, savanyú és saláta, leves és sütemény? Elég lett volna egy nagy adag fogást csinálni mindenkinek. Akkor a szakácsoknak is lenne idejük házat építeni.

Ez megy másnap is, és azután, és azután. Senki nem vitatkozik vele sokat egy-egy odaszóláson kívül. Ezekre is csak még több panasszal és magyarázkodással reagál. Nagyon fontos neki, hogy mindig az övé legyen az utolsó szó, hiszen itt csak neki van igaza. Remélte mindenki, hogy megunja egy idő után, és észreveszi magát. Valamiért mégsem engedi el. A gyerekekkel szemben hideg, legtöbbször rájuk se néz. Legfeljebb néha türelmetlenül rájuk förmed, hogy tűnjenek el a lába alól, ha a közelében vannak.

A hét végére megelégeli mindenki. Juli és Peti megkérik, hogy ne jöjjön vissza.

Gyuszi arrogánsan felnevet. „Itt én értek egyedül az építkezéshez! Soha nem lesz házatok.” Másnap visszajön. Hazakülditek. Morogva elsétál.

A következő napokban nem jön. Az építkezés jól halad, végre békésen és jó hangulatban. A gyerekek nem mennek messzire, segítenek, amiben tudnak, szem előtt vannak, kérdezősködnek, mit hogyan kell csinálni. Hálásak, kíváncsiak. Az eset megerősítette mindenki között a barátságokat. A gyerekek is szép házakat akarnak majd építeni, ha nagyok lesznek.

Különösebb gond nélkül eltelik két hét, halad a munka. Váratlanul megjelenik egy új csapat a háznál. Gyuszi áll az élén. Utasít titeket a beköltöző családdal együtt, hogy hagyjátok el az építkezés területét. Azt mondja, ők fogják tovább folytatni, mert ti nem jól csináljátok, az egész ház össze fog omlani miattatok.

Nem értitek. Mire fel mondja ezt? Néhány barátjával panaszt nyújtott be a közeli kisvárosban a regionális tanácsnak. Ez alapján úgy döntöttek, a legjobb lesz azonnal lecserélni a csapatot, mert nagyon nagy a baj. Nála van a rendelet.

Akkor most mit csináltok?